|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Vígh József 2004. június 8.Maros megyében 29 megválasztott polgármestere van az RMDSZ-nek az első forduló után, 17 jelöltje pedig a második fordulót várja. Ez növekvő tendenciát mutat 2000-hez képest, akkor 24 jelölt szerzett mandátumot az első fordulóban, öt pedig a másodikban. Sipos József Ádámoson, Osváth Csaba Ákosfalván, Balogh István Csíkfalván, Tar András Erdőszentgyörgyön, Veres Gergely Domokos Havadon, Simon István Kerelőszentpálon, Dósa Sándor Kibéden, Nagy Márton Koronkán, Ballai György Magyarbükkösön, Kocsis Albert Magyarón, Zsigmond Vencel Makfalván, Ercsei György Marossárpatakon, Vízi József Marosszentgyörgyön, Ördög Ferenc Marosvécsen, Varró Levente Mezőbodonban, Dávid Gyula Mezőmadarason, Bartha Mihály Mezőpaniton, Jánosi Ferenc Nagyernyén, Ferenczi György Nyárádkarácsonfalván, Kacsó Antal Nyárádmagyaróson, Gál Lajos Nyárádremetén, Dászkel László Nyárádszeredában, Madaras Árpád Sóváradon, Majlát Károly Székelyberén, Orbán Sándor Székelyhodoson, Szőcs Lajos Székelyvéckén, Péter Ferenc Szovátán, Vígh József Vámosgálfalván nyert az RMDSZ színeiben. /Még 17 RMDSZ-es polgármesterjelölt versenyben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./2013. augusztus 31.Tízdolláros történelemAz alábbi történet, melyet egyfajta korjelenségként vagy éppen okulásként megosztunk olvasóinkkal, ott kezdődött, hogy három évvel ezelőtt a Reggeli Újságban megjelent egy cikk, melyben arról írtunk, hogyan tették rendbe a volt Olaszi temetőben levő Gerliczy kápolnát és sikerült beszélnünk is az egykor híres, váradi nemesi család legidősebb, még élő tagjával, a jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban lakó Gerliczy György báróval. A Gerliczyieknek ma is akad némi nosztalgikus kötődésük Nagyváradhoz, az idősebb nagyváradi magyarok között bizonyára sokan akadnak, akik még Gerliczy utcaként ismerik a nagyállomástól nem messze levő egyik utcácskát. A régi magyar nemesi családról elnevezett kisutca ma Pescăruşului néven van feltüntetve a hivatalos utcanévjegyzékben. Az egykori Olaszi temető szélén pedig egy nemrég felújított kicsi kápolna található, a Gerliczy-kápolna. A kommunista érában ez a kápolna, akárcsak az egész sírkert, ebek harmincadjára jutott. Pár esztendővel ezelőtt – a váradi római katolikus püspökséggel együttműködve – a Gerliczyek ma külföldön élő leszármazottai segítették a kápolna rendbetételét. Ezekről tudósítottunk hátrom éve egy riportunkban, s a cikk felkeltette a külföldön élő, ám váradi kötődéssel rendelkező olvasóink figyelmét is. Pár héttel ezelőtt egyik régi olvasónk, a váradi Vígh József keresett meg bennünket, hogy van egy innen elszármazott hölgy, aki jelenleg Németországban él, és fel szeretné venni a kapcsolatot az egykori magyar nemesi család tagjaival. A hölgy, B. Éva és férje ugyanis olyan értékes, régi, 1815-től datált dokumentumok birtokában vannak, amelyek az egykori Gerliczy kúria számadásait, birtokviszonyait tartalmazzák, ugyanis mint kiderült, Éva asszony apósa a báró egykori könyvelője volt még a világháború kitörése előtt. S mivel a B. család olvasta a cikket, hogy az egykori nemesi família Amerikában van, úgy vélték, apósuk emlékére és tiszteletére visszajuttatják az értékes dokumentumokat a bárónak és családjának. Szerkesztőségünk segítségével a B. család fel is vette az amerikai leszármazottakkal a kapcsolatot, és lelkesen mindent megpróbáltak, hogy az egykori okmányokat visszajutassák. Mint Vígh úrtól megtudtuk, el is küldték a majdnem kétszáz éves dokumentumokat Amerikába. Azonban a modern idők szele megérinthette az egykori kékvérűeket is. A feladók teljes közömbösséget és egy sértőnek is vehető válaszlevelet kaptak, amiből kiderült, az egykori váradi báró családját ma már nem érdeklik a régmúlt dolgok, és a sok értékes dokumentum „viszonzásaként” nem egy emberséges köszönőlevelet, hanem 10 (tíz) amerikai dollárt küldtek, úgymond postaköltségként azoknak az embereknek, akik azt hitték, nemes gesztust gyakorolnak magyar nemesekkel. Akármelyik régiségkereskedő komoly pénzeket adott volna az okmányokért, de B.-ék úgy gondolták, nem nyerészkedni kell az ilyen okmányokkal, hiszen ezeknek az eszmei értékük is nagy, már amennyiben van, aki ezt megbecsülje. Mint kiderült a ma 86 éves bárónak ez (ki tudja miért) nem volt fontos, és leszármazottainak sem értek többet tíz dollárnál a múlt ezen előkerült bizonyítékai. Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. május 7.Generációk találkoztak a Szacsvay iskolábanTöbb mint hatvan éve érettségizettek találkoztak a Szacsvay iskola diákjaival kedden, a harmadik alkalommal megszervezett Generációk párbeszéde rendezvényen. Megosztották élményeiket. Képesek-e felfogni a mai fiatalok, hogy milyen lehetett diáknak lenni a háború időszakában, milyen idők jártak akkoriban? Elítélendő-e vagy sem, hogy manapság kevesebbet olvasnak, ellenben „hozzá ragadtak” a mobiltelefonjukhoz a tizenévesek? Ilyen és ehhez hasonló témák merültek fel a Szacsvay Imre iskolában harmadik alkalommal megszervezett találkozón, mely a Festum Varadinum keretében zajlott. „Nem érzik át” Pásztor Gabriella iskolaigazgató elmondta: az idei rendezvény meghívottai tavaly tartották hatvan éves érettségi találkozójukat. Pap Benjámin református lelkész egészségi okok miatt nem jött el, úgyhogy a találkozó azoknak a szívhez szóló soroknak a felolvasásával kezdődött el, melyeket az egykori diák a tavalyi találkozóra írt, s melyben visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a kicsiknek még nem illett tegezni a nagyobb diákokat. Később sorban felszólaltak a meghívottak. Marián Antal, aki tizenöt évvel ezelőttig a sajtóban dolgozott, a generációk közötti különbségeket hangsúlyozta ki. „A mi generációnk másképp érzett; egy fél évszázad után már alluviális kőzeteknek számítunk, ha a fiatalok kérdezik, milyen volt akkoriban, elmondjuk, de ők nem érzik át…”. Mint mondta, a mostani fiatalok elveszettnek érzik azt az időt, amit nem a számítógép előtt töltenek – hogyan lehetne nekik elmagyarázni, milyen éreztek ők amikor megjelentek az első, kristálydetektoros rádiók. „A Gutenberg-galaxisnak vége…” – mondta Marián Antal. Háborús évek Vígh József azokra az időkre emlékezett vissza, amikor a Moszkva utcai mozinál a sor vége kiért az utcára, és a fekete-fehér filmek mindennél értékesebbek voltak. Szólt két „beteges” hobbijáról is: 56 éve rádióamatőr, ezenkívül könyveket gyűjt, „ami szintén betegség”. Arany Béla visszaemlékezett a háborús iskolaévekre, kihangsúlyozva: azok az életkörülmények érési tényezőként hatottak rájuk, a nyomorúságok megedzették őket – így tizenhat évesen, amikor érettségiztek, már valóban érettek voltak. Ő azon a véleményen volt: el kell fogadni, hogy a mostani generáció, bár különbözik az akkoritól, nem rosszabb, csak más, és abban sincs semmi rossz, ha élünk a technika vívmányaival. Mint mondta, rengeteg szál köti a Szacsvay iskolához, hiszen nemcsak ő, hanem a gyermekei is ide jártak, sőt, nemrég az unokái is ugyanitt kezdték el az első osztályt. „Az, hogy mekkora hatása van a lelkünkre az iskolának, azt jelzi, hogy milyen eredménnyel oktatnak itt” – hangzott el. Seres Gábor szerint azokat, akik átélték a háborút, még a tíz évvel fiatalabbak sem értik meg. Többek között a bentlakásos rendszerről szólt, arról, hogy a nagyobb diákok foglalkoztak a kicsikkel, az „abszolút összevont osztályról”, és a „száz évvel ezelőtti érintőképernyőről” – azaz a palatábláról. Sikeres emberek Huszár István alpolgármester, aki szintén az iskola diákja volt, egyebek mellett visszaemlékezett arra, hogy itt kapta az első jobb horgost, de szerencsére nem lett komoly baja. „Évről évre azt tapasztalom, hogy ez az iskola sikeres sikeres embereket szolgáltat, akik itt végeztek, azok vitték valamire” – mondta el, sok sikert kívánva a továbbiakhoz. A rendezvény során olyan pedagógusok is bemutatkoztak, akik egykor a Szacsvay iskolába jártak és itt inspirálták őket arra, hogy maguk is az oktatást válasszák. Később Kecse Gabriella aligazgató mondta el: igaz, hogy a mai diákoknak nincs akkora lexikális tudásuk, mint a régebbi generációknak, de ha ezt elfogadjuk, szép eredményeket lehet velük elérni. A továbbiakban a diákok kérdéseket tettek fel, s a válaszokból megtudhatták egyebek mellett, hogy régen Pista bácsi, a pedellus csengetett, de ha valami közbejött, akkor a felesége, akit a diákok Pista néninek hívtak. Levél Brüsszelből A rendezvény végén Pásztor Gabriella az iskola volt diákjának, Maier Norbertnek a Brüsszelből írt levelét olvasta fel. „Ha egy szinttel mélyebbre nézek és arra gondolok, hogy mi az, amit azokból az évekből sikerült megőrizni, három dolgot biztosan ki tudnék emelni. Az egyik, hogy érték volt a tudás. (…) A másik meghatározó élmény a magyarság élménye. (…) A harmadik dolog pedig a felhőtlen kamaszkor, mert most már látom, hogy a tanáraink jó néhányszor elvitték a balhét helyettünk. És hát az egyhetes székelyföldi osztálykirándulás 86-ban, az tényleg egy katartikus élmény volt” – hangzott el. Neumann Andrea erdon.ro lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
